Együttérzésünk azonban lehetséges azokkal, akik meg vannak fosztva a tiszta tudatuktól az erről való tudtuk nélkül.
Borzasztó szellemileg mozgássérültnek lenni. Átéltem mindezt korábban magam is, vagy 47 évig. Éppen ezért ténylegesen együtt érzek mindazokkal, akik úgy vannak az illúziókra kényszerítve magukban, hogy eközben ezt azért tudat alatt is roppantul megszenvedik.
Meg aztán amikor az ember úgy él, hogy közben mit sem sejt az eredeti önmagáról, és a hamist meg igaznak hiszi, akkor folyamatos félelmek gyötrik.
Amit persze nyilván gyűlölnek is jobb híján. Meg ön megértéstelenül. Mivel a megértés nélküliség félelmet is okoz.
Az állandósult félelemmel szennyezett életét meg nagyon utálja az ember.
Ennek következtében meg haragszik még azokra is az ember, akikről tudatatlanul is érzi, hogy szabadok. Ő meg nem.
Aztán van, aki feladja a magára eszmélést. De közben mérges arra, aki nem feladta, hanem egyszerűen csak megadta magát, magának inkább.
Rövid az élet azt mondják, és mégis inkább végig harcolják sokan.
Habár manapság már rengeteg buddhaságára ébredt lény is szaladgál az emberek között.
Milliók már!
Hát ez van
2010.04.30. 21:45 asima
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://asimindasi.blog.hu/api/trackback/id/tr511965326
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
