HTML

Készen Lét

Az Élet, - készen van, befejezetlenül. Felismerések

Friss topikok

Linkblog

Társadalmi konszolidáció. (euróforint)

2010.05.01. 17:12 asima

Felismerhetősége és megérthetősége szerint, az adócsökkentés csak akkor lehet igazán hatékony, amikor eközben érezhetően csökken a munkanélküliség. Vagyis, ha nem is kutyafuttában, de azért rohamléptekkel teremtődnek az új munkahelyek.

 

Nem reformálni szükséges a felszínen pusztán, hanem mély Megújulásra van szükség!

Méghozzá a fejekben elsőként. - Ami tömören annyi, hogy az ember egyértelműen felismeri, hogy mi az a hamis gondolat, s csak az egyén világos megértése nélkül elhitt téves minta, ami nem is valóságot tükrözi.

Éppen ezért, és ebből nyilvánvalóan következően, a priori kormányzati föladat lenne a megújulásra való, általános valóság megértési minőség elősegítése, azaz a természetes tudatosságot inspirálni!

Pl. Tanítás, televíziós előadások, közösségi rendezvények során.

Ha úgy tetszik nem az eddig ismert tudatformálás, hanem sokkal inkább az emberi tudat kiszélesítését elősegítő információk közkinccsé tételével.

 

 

No meg egy másként működő, tehát a valóságot tükröző új pénzt feltétlen szükséges létrehozni.

Olyan pénzre van szükség, amely megosztva kerül kiadásra. 50-50 % - ban társadalmi pénzként, és kereskedelmi (Banki pénz.)

 

Pénzügyileg el kell különíteni a versengési szférát, a szociálistól.

Ezzel szinte azonnal létrejön a tartós egyensúly.

Használni kell a digitális technikát sokkal intelligensebben. Elkerülhetetlen a pénzmozgásokat követni sokkal hatékonyabban. Az digitális pénztárca bevezetése csökkenti a szürkegazdaságot is.

 

Átfogó és elsődleges motiváció: a lelkesedés felkeltés, ahol és amivel csak lehetséges. Nem hurrá optimizmus, hanem a bizakodást elősegítő könnyen megérthető példák felmutatásával.

 

Társadalmi méretű félelemspirálban nem lehet előrelépni egykönnyen. Tehát oldani és oldani az egymástól való hamisan rögzült félelmeket.

 

  • Az meg sajnos édeskevés, hogy a jegybanknak támogatnia kell a kormányzati politikát!

  • Ez eddig is kb. felért a nesze semmi fogd meg j óllal.

     

Ki kell mondani, hogy a jegybank nem is lehet független. Tévesen hittek, megszokások szerint volt csak önálló hatalmi ág eddig.

A jegybanknak a tényleges szerepe, csakis a kormányzati pénzügy politika maradéktalan végrehajtása lehet.

 

Az általános gazdaságfejlesztési koncepció középpontjába a másként működő, és már a meglévő, de eddig ki sem használt tényleges fedezettel rendelkező új pénz kibocsátásával lehetséges a társadalmi konszolidáció. (euróforint)

3 komment

Címkék: hitel inspiráció megújulás adósság adócsökkentés

A bejegyzés trackback címe:

https://asimindasi.blog.hu/api/trackback/id/tr881966805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

médiahack 2010.05.31. 15:33:35

Szia!

Szerinted lehet itt új alapokra építeni, amikor a többség elhiszi azt, hogy ellenségei egymásnak, amikor a másik alá tesznek kiszúrásból, amikor direkt még a jó ötleteket sem fogadják el, nehogy a másiknak legyen igaza?

Lehetséges valódi összefogás és együttműködés, amikor az irigység, a pénzhajsza, a magánvagyon és a magánérdek a meghatározó?

Ehhez teljesen más felfogásra, világlátásra és más gondolkodásmódra lenne szükség. Amelyben az emberek embernek tekintenék egymást, és nem félnének és nem félemlítenének.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2010.06.03. 22:31:48

Az anyagiakra beszűkült és ráadásul ezt föl sem ismert gondolkodásmód, rabságban s így szenvedésben tartja az embert.

A sok szenvedés meg ébresztő hatású.

Egyre többen szenvednek, és egyre többen tudatosulnak a tiszta valóságra.

Ez a folyamat zajlik a világban.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2010.06.06. 08:59:56

Arra van ma is igen nagy szükség, hogy megbékéljünk egymással, magunkkal.
Hogy tudatosuljunk az igaz valóságra.

"benső konszolidáció"
süti beállítások módosítása